
Dog Story címmel tartják az évad utolsó bemutatóját a Játékszínben
A Dog Story zenés produkciót fiatal musicalénekesek fellépésével, Szirtes Tamás rendezésében láthatja a közönség a Játékszínben.

A Dog Story zenés produkciót fiatal musicalénekesek fellépésével, Szirtes Tamás rendezésében láthatja a közönség a Játékszínben.

Hernádi Judit kapta idén a Psota Irén-díjat, amit a színházi világnapon vehetett át.

A komédia kapja a főszerepet a Soproni Petőfi Színház 2018-2019-es évadának műsorában, amelyben tizenöt premiert tartanak.

A március 20. és 25. között zajló színházi rendezvényen tizenkét romániai és magyarországi társulat összesen tizennégy előadást mutat be Nagyváradon.

Peter Brook 93 évesen újra rendez Párizsban: a kortárs színház egyik legjelentősebb alkotója ezúttal saját színdarabját vitte színre, amelyet egy több mint hetven évvel ezelőtti afganisztáni útja ihletett.

A 2018/2019-es évadban 14 különböző bérlettel, sorozatok folytatásával és egy különleges VR (virtuális valóság) házbemutató-túrával várja a közönséget a Müpa.

Mennyei hang! címmel tart bemutatót a Játékszín: „a világ legrosszabb és legboldogabb” operaénekesnőjéről szóló vígjátékot Bánsági Ildikó és Gálvölgyi János főszereplésével, Bagó Bertalan rendezésében április 28-án tűzi műsorra a színház.

Victor Hugo romantikus darabját Zsótér Sándor állította színpadra a miskolci Játékszínben. A Kossuth- és Jászai-díjas rendezőt jól ismerik a borsodi megyeszékhelyen, hiszen fiatalon rengeteget dolgozott itt.

A közönség Indonézia művészetével ismerkedhetett Miskolcon.

A meghirdetett programhoz képest változás történt: Molnár Júlia színművésznő balesete miatt elmarad a nagyváradi Szigligeti Színház produkciója.

A Miskolci Nemzeti Színházban beszélgettünk azután, hogy a vezetésével helyi diákok megvalósították a közösségi szavalás rekordkísérletét.

Igazában szórakozásból írja az ember a műveit, már az önmagában jutalom, hogy ezt lehet csinálni. 1978 óta tanítok folyamatosan. Némi rutinra az ember szert tesz, ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek problémák, mert az újabb nemzedékeknek nemcsak a műveltsége, a mentalitása is egész más.