Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Digitális történelem a síneken Miskolc után Szerencsen

Országjáró turnéja során, pénteken érkezett a miskolci Tiszai pályaudvarra az a marhavagon, melynek belsejét kiállító térré alakították át. A tárlat három hétig látható a megyeszékhelyen, a következő állomása pedig Szerencs lesz.
InterCity Nosztalgiajárat Budapestről Miskolcra

Országjáró turnéja során, pénteken érkezett a miskolci Tiszai pályaudvarra az a marhavagon, melynek belsejét kiállító térré alakították át. A tárlat három hétig látható a megyeszékhelyen, a következő állomása pedig Szerencs lesz.

 

A Lágerjárat nevet viselő történelemóra az 1944-45-ben készült fekete-fehér filmfelvételeket mutatja be az érdeklődőknek, XXI. századi eszközökkel digitalizálva, modern formában. Ez a marhavagon egyike azoknak, amikben a politikai foglyoknak nyilvánított személyeket szállították a szovjet munkatáborokba. A járat összesen 13 várost érint útja során, Miskolc a negyedik állomása. Pfliegler Péter alpolgármester, Demeter Ervin kormánymegbízott a megnyitón az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen a ma élő emberek felelőssége a történtek feltárása, valamint az is, hogy ezen események ne ismétlődhessenek meg.

Plósz Mihály és Árvai Zoltánné Wágner Ella azon szerencsések közé tartoznak, akiknek sikerült visszatérni a málenkij robotból, melyre Diósgyőrből háromszáz, Miskolcról ezer, a magyar lakta területekről pedig összesen egymillió embert hurcoltak el. Plósz Mihály beszédében felidézte a vagonban töltött 15 napos utat, a szovjet munkatáborban végzett napi 12-16 órás munkát és a szörnyű életkörülményeket.

Rozsnyai Ilona, a Lágerjárat nevű tárlat koordinátora elmondta: korhű videók őrzik az utazás, az érkezés pillanatait és az utána követő eseményeket, de a túlélők emlékeit és sokáig titkolt tényeket is feltár ez a kiállítás. A lágervagon Miskolcon május 5-ig látható a Tiszai pályaudvaron, ahonnan aztán Szerencsre indul tovább.

 

Szöveg és fotó: Vona Ildikó

Nyitókép: Illusztráció

További cikkek