Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Folytatást kap Az Ördög Pradát visel című film

Már folynak a tárgyalások a második rész elkészítéséről

Bejelentették a második rész elkészítését, Londonban pedig bemutatták az első részből készült musicalt Elton John zenéjével, Vanessa Williams főszereplésével.

Folytatódik Lauren Weisberger 2003-as regényének sikerszériája. Az alapműből 2006-ban készült film Meryl Streep (Miranda), Anne Hathaway (Andy) és Emily Blunt (Emily) főszereplésével, melyet két kategóriában jelöltek Oscar-díjra és három kategóriában Golden Globe-díjra és azonnal a közönség kedvencévé vált.

Elkészült 2013-ban a regény folytatása (a Revenge Wears Prada: The Devil Returns) is, majd 2018-ban a harmadik része, When Life Gives You Lululemons címmel.

Ma már szinte mindenki ismeri az alaptörténetet: Andy, a frissen diplomázott újságíró a neves Runway magazinnál kap állást a divatvilág legnagyobb dívája, Miranda Priestly főszerkesztő asszisztenseként. Andy a magánéletét is feláldozva próbál megfelelni Miranda őrült elvárásainak, egy napon azonban rádöbben, hogy őt is beszippantotta az elbűvölő világ, amelyet egykor megvetett. Vajon meddig érdemes elmenni a siker érdekében, és megéri-e eladni érte a lelkét? Ezekre a kérdésekre keres választ a film és a belőle készült musical.

Az Ördög Pradát visel – musicalben is

Húsz évvel a könyv megjelenése után – a film nyomán – musical is született. Előbemutatóját Chicagóban tartották, majd 2024. július 8-án Jerry Mitchell rendezésében a londoni Theatre Royal Plymouth-ban is bemutatták. Augusztus 17-ig tekinthető meg itt, majd átkerül a produkció a West Endre. A premiert október 29-én tartják a Dominion Színházban.

Zenéjét Elton John, dalszövegeit Shaina Taub írta. Az előadás díszletét Tim Hatley, a jelmezeket Gregg Barnes tervezte. Dramaturgként közreműködött Kate Wetherhead.

Vanessa Williams énekesnő formálja meg Miranda Priestly karakterét, a főbb szerepekben Matt Henry (Nigel), Georgie Buckland (Andy), Amy Di Bartolomeo (Emily). James Darch (Christian) és Rhys Whitfield (Nate) látható.

A londoni bemutatóval egy időben írta meg a The Wrap, hogy folytatást kap a film. Már javában dolgozik a Disney és a 20th Century Studios a 2006-os alkotás folytatásán.

Egyelőre nem tudni, az eredeti szereplőgárdából kik térnek vissza a második részben. Viszont már biztos, hogy a producer ismét Wendy Finerman lesz, és folynak a tárgyalások a forgatókönyvíró, Aline Brosh McKennával is. A folytatás egyik fő témája a nyomtatott sajtó és a magazinkiadás hanyatlása lesz, így az új filmben is szerepet kap a Meryl Streep által megformált Miranda Priestly karaktere. Mivel a Runway magazinnak sürgősen szüksége van pénzre, Miranda Emily Charltonhoz (Emily Blunt) fordul segítségért, aki időközben egy menő márka vezetője lett.

Nincs arról információnk, hogy az események a regény időrendje szerint követik-e majd egymást, illetve, hogy csupán a második könyv történéseit viszik filmre vagy a harmadik kötetből is bekerül a sztoriba néhány epizód.

A Revenge Wears Prada: The Devil Returns című középső kötet egy évtizeddel az első regény eseményei után játszódik. Ebben Andy egy új menyasszonyi magazin szerkesztője, de – miközben saját esküvőjét tervezi – továbbra is kísérti a Mirandával közös munka emléke. Andy és Emily saját csúcskategóriás menyasszonyi magazinjukat, a The Plunge-t vezetik, miután kiszálltak a Runway-ből. Miranda Priestly a hagyományos folyóirat-kiadás hanyatlása miatt kerül nehéz helyzetbe. Emily, egy luxuscsoport befolyásos vezetőjeként tudná biztosítani azokat a reklámdollárokat, amelyekre Mirandának égető szüksége van. Így találkoznak össze ismét a szereplők.

Bővebb információt akkor kaphatunk a második részről, ha a Disney közleményt ad ki. A rajongók már izgatottan várják.

A musical chicagói bemutatójához készült előzetes megtekinthető alább:

 

Nyitókép:  Miranda (Meryl Streep) és Andy (Anne Hathaway) a filmben (Fotó/forrás: AFP)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek