Egykori főrendezője előtt tisztelegve Harag György Centenáriumi Emlékhetet szervez június 1-9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház, amely az anyagi források hiánya miatt adománygyűjtést is hirdetett a rendezvényhez – közölte csütörtökön sajtótájékoztatón Kolozsváron Tompa Gábor, a teátrum igazgatója.
Mint mondta, a rendezvény nagyon fontos a színház számára, de az anyagi helyzet megnehezíti a megszervezését. Ezért adománygyűjtést szerveztek, amelyre a színház elmúlt 75 évében nem volt példa. Eddig 7000 lej (557 ezer forint) gyűlt össze.
Tompa Gábor aláhúzta: ha az összes forrásukat is felélik, megrendezik az eseményt, hiszen „olyan egyéniségről, személyiségről, példaképről van szó, akinek a centenáriumáról nem megemlékezni felelőtlenség lenne”.
Kettős centenáriumi emlékhét Kolozsváron
A rendezvény apropóját kettős évforduló adja: június 4-én lesz Harag György születésének 100., július 10-én pedig halálának 40. évfordulója – mondta az igazgató, emlékeztetve arra, hogy a teljes idei évadra Harag-emlékévet hirdettek.
A kolozsvári eseményre olyan erdélyi magyar városok színházainak előadásait hívták meg, ahol Harag György pályafutása során dolgozott – Szatmárnémeti, Marosvásárhely -, valamint olyan művek feldolgozásait, amelyeket ő maga is színre vitt.
Az emlékhéten a kolozsvári társulat öt saját előadását is műsorra tűzik. A nyitónapon, június 1-jén Szabó K. István rendezésében lesz látható az Édes Anna, míg június 2-án a Vidnyánszky Attila által rendezett Janovics című előadás.
Elise Wilk kortárs erdélyi szerző Alaszka című drámáját június 3-án láthatja a közönség a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának közös produkciójában. A Sebestyén Aba rendezte előadás három női sorson keresztül vizsgálja a kommunista múlt máig élő hatásait.
A meghívottak között szerepel a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, amely június 4-én mutatja be Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című színjátékát Sardar Tagirovsky rendezésében. Június 5-én a szófiai Sfumato Theatre Laboratory Csehov Platonovát játssza PlatonOFF címmel Margarita Mladenova és Ivan Dobcsev rendezésében.
Június 5-én este Tompa Gábor rendezésében Jon Fosse drámája, az Én vagyok szél lesz műsoron. Slawomir Mrozek Tangója június 6-án lesz látható Keresztes Attila rendezésében. Másnap Shakespeare Hamletjét játsszák Tompa rendezésében, Vecsei H. Miklóssal a címszerepben, mindhármat a kolozsvári társulat előadásában.
Egyetlen magyarországi előadásként, az Óbudai Társaskör vendégjátékaként kerül színre június 8-án Visky András Kitelepítés című regényének színpadi adaptációja Árkosi Árpád rendezésében. Este az Újvidéki Színház Történt egyszer Újvidéken című előadását hozza el Kolozsvárra Urbán András színrevitelében.
A zárónapon, június 9-én a bukaresti Komédiaszínház Martin McDonagh A kripli című fekete komédiáját láthatja a közönség Vlad Massaci rendezésében.
Tompa Gábor elmondta: az anyagi nehézségek miatt a Haraggal együttműködő magyarországi színházakat – Vígszínház, Nemzeti Színház, győri és gyulai színház – sem tudták meghívni, így az előadásaikban játszó több színészt, például Hegedűs D. Gézát szeretnék vendégül látni Kolozsváron.
Az emlékhéten Harag több rendezését is levetítik, igyekeznek a rendezővel együtt dolgozó színházi szakembereket is megszólaltatni. A programot könyvbemutatók, kerekasztal-beszélgetések, portréfilmek vetítése színesíti.
Harag György (1925-1985) európai rangú rendezőt a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik legnagyobb hatású alkotójának tartják, akinek életpályája és szellemi hagyatéka meghatározta a teátrum identitását. 1947-ben, elsőéves színészhallgatóként szegődött a társulathoz, és rendszeres alkotója maradt. Részt vett a Nagybányán létrehozott, majd Szatmárnémetibe költöztetett magyar színház megalapításában is. Életének utolsó szakaszában, 1975-85-ben között a kolozsvári színház főrendezője volt. 29 előadást rendezett itt, legjelentősebb munkái – köztük Sütő András drámáinak színrevitelei – is itt születtek.
Az adományokat a színház honlapján (www.huntheater.ro) közzétett számlaszámokra várják, az emlékhét részletes programja is itt található.
Borítókép: Ismerkedés a színpaddal (Forrás: Facebook/ Kolozsvári Magyar Állami Színház/ Bíró István fotója)