Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Korabeli harmónium is megszólal az ünnepi Liszt-koncerten

Korabeli harmónium is megszólal a Liszt 213 című programban.

Egy Liszt-korabeli harmónium is megszólal, illetve a Próféta-fantázia című szerzemény is elhangzik a zeneszerző születésnapja alkalmából tartandó, Liszt 213 című koncerten október 19-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban – közölték a szervezők az MTI-vel.

Felidézték, az utóbbi években hagyománnyá vált, hogy Mészáros Zsolt Máté Junior Prima díjas orgonaművész és Liszt-kutató koncerttel emlékezik meg Liszt Ferenc születésnapjáról a zeneszerző kedvenc budapesti templomában, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban.

Ez már az ötödik ünnepi Liszt-koncert

Az idei, immár ötödik alkalommal megrendezendő ünnepi hangversenyhez kapcsolódóan az altemplomban kiállítás nyílik, amely a zeneszerző és a templom kapcsolatát mutatja be a látogatóknak. A belépőjeggyel a román kori altemplom és a Contra-Aquincum római kori erőd romjai is megtekinthetők – tájékoztattak a szervezők.

Hozzátették, a koncert első felében a közönség egy 1878-ban, Stuttgartban készült Schiedmayer-harmóniumot is hallhat. A Liszt-korabeli hangszeren Mészáros Zsolt Máté a zeneszerző olasz területen komponált szerzeményeit adja majd elő. A templom koncertorgonáján az ünnepi műsor részeként az Ad nos, ad salutarem undam című fantázia és fúga is elhangzik majd – derült ki a közleményből.

Az ünnepi koncertekre minden évben különleges műsorral készülök. A tavalyi évben kilenc koncert keretében adtam elő a zeneszerző összes harmónium- és orgonaművét. Azóta sokan kerestek meg azzal a kérdéssel, hogy mikor hallhatnak legközelebb harmóniumon játszani, ezért közkívánatra a műsor első felében egy Liszt-korabeli Schiedmayer-hangszert szólaltatok majd meg”

– idézték a közleményben Mészáros Zsolt Mátét, aki kiemelte: előadóművészként, Liszt-kutatóként és a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom zeneigazgatójaként egyaránt kötelességének érzi, hogy Liszt Ferenc művészetét minél szélesebb körben megismertesse és közelebb vigye a hallgatósághoz.

Mészáros Zsolt Máté az elmúlt években több száz hangversenyt adott. Magyarország mellett számos nemzetközi európai fesztiválon, valamint az Egyesült Államokban, Izraelben, Palesztinában. 2023-ban hat állomásból álló koncertkörutat tett Oroszországban.

Mesterkurzusokat tartott többek között a Belgrádi Nemzetközi Orgonafesztivál és a Weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola felkérésére. A Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál alapító művészeti vezetője. Számos prominens magyar zeneszerző komponált műveket számára, de koncertjein gyakran hangzanak el saját orgonaátiratai is.

Nyitókép: Mészáros Zsolt Máté orgonaművész a Liszt 212 – Szenvedélyes hangok és homokvarázs című orgonahangversenyen a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban 2023. október 22-én (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

További cikkek