Új dallal jelentkezett a Tankcsapda Kér a nép címmel, melynek videóklipjét december 3-án tették közzé a legnagyobb feltöltőportálon.
Rádióbarát, kellemes hangzású dallal rukkolt elő a népszerű rockbanda. Lukács László ismét remek szöveget írt, ezúttal különösen filozofikus mondanivalóval. Abban még a Tankcsapdát nem kedvelők is egyet értenek, hogy nagyszerű szövegíró.
Kár, hogy a zene nem tükrözi a szöveg mondanivalóját. Nem jelenik meg a zenében a „szikra, amitől fellobban az a tűz, amitől porig ég a város”, de a szövegben lévő, indulatot sejtető „ökölbe szorított kéz” sem kap semmilyen hangszeres megjelenítést.
Milyen az új Tankcsapda-dal?
A zenei anyag nagyon kellemes, és kétségtelenül hatalmas megtiszteltetés a bandának, hogy az egyik legnagyobb magyar gitáros, Tátrai Tibor elvállalta a közreműködést. Játékával emeli a zeneszám fényét. Sőt, megmerem kockáztatni a kijelentést: az egész dal az ő játékára hajaz. Gyönyörű, lírai, érzelmekkel teli gitárszólót hallunk tőle, úgy is fogalmazhatnék, hogy elviszi a hátán az egész produkciót.
A videoklip látványos, ügyesen váltogatják benne a színes és fekete-fehér részeket. Egy lepusztult munkásváros szolgáltatja a díszletet, a színes képkockákon a zenekart látjuk, míg a fekete-fehér bejátszások a múltat jelképezik. A képi világban a múlt és a jelen egyformán sivár.
Nem sokat kockáztatott a Tankcsapda, visszanyúltak a nagy sláger, az Alföldi gyerek hangzásvilágához. Ott Lukács Laci arról énekel, hogy felvállalja önmagát: ő rocker, így is akar élni; nem érdekli, hogy a világ milyen és mit gondol az ő személyéről. Egyértelműen megfogalmazza az előre vezető utat: „Legyél rocksztár, igyál ingyen!”. Ezt a fajta kimondást, egyértelmű megfogalmazást hiányolom a Kér a nép című dalból. A szövegben ott van az „élet-halál ura” (vagyok), de a dal mégis a lemondást sugallja: a történelem ismétli önmagát, ez van, nincs mit tenni.
Bár a videón fiatalokat látunk, akik rátámadnak a rohamosztagos rendőrökre, és a képsorok igyekeznek visszarepíteni a rendszerváltás (vagy talán az 1956-os forradalom) idejébe, de a zenében nem jelenik meg a forradalmi lendület vagy az a fajta erő, ami később elvezet mondjuk egy szabadságharchoz. Ha elolvassuk a Lukácsnak ihletet adó Petőfi Sándor-verset, A nép nevében címűt, abban bőven találunk erőteljes érzelmeket, indulatokat.
Ugyan a dal a változásról szól, a Tankcsapda érezhetően nem akar politizálni. Inkább a hangjegyek, hangszerek mögül csak annyit sugall nagyon finoman: bármilyen rossz is a helyzet, a zene segíthet.
Ha összegezni akarom a látottakat-hallottakat, azt tudom mondani: kellemes hangzású, rádióbarát dal született. Nem lesz belőle világsláger – és valószínűleg a Metallica sem fogja eljátszani –, de alkalmas lehet a továbblépésre. Csak el kéne dönteni végre, hogy ki lesz Sidlovics Gábor Sidi utódja. 10 szólógitárossal nem lehet egységes zenekart alkotni, nem beszélve arról, hogy a Tankcsapda a létezése óta 3 tagból állt. Vagy vegyenek fel még 2 basszusgitárost, és akkor lesznek 14-en! Az már egy kamarazenekar…
Az új Tankcsapda-klip megtekinthető itt, klikk ide!
Borítókép: Tátrai Tibor a Tankcsapda Kér a nép című videóklipjében (képernyőfotó)











