Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Női kézi: Rasmussen 67 játékost tesztelt

A több okból is kényszerű fiatalítás úgy tűnik, egyelőre nem vezetett eredményre.

Mint ismert, Magyarország a 14. helyen végzett a múlt vasárnap véget ért női kézilabda-világbajnokságon.

Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda-szövetség szakmai igazgatója a DIGI Sport híradójának azt mondta: nem a keret összetételével volt gond, hanem azzal, hogy a fiatalok az oldalvonalról egyes helyzetekben nem kaptak elegendő segítséget.

 

„Hatvanhét játékost tesztelt (a szövetségi kapitány), ezekben benne voltak véleményem szerint olyanok is, akiknek eleve nem volt esélyük arra, hogy ebben a keretben szerepet kapjanak. Nemcsak világbajnok, hanem Európa-bajnok juniorválogatott tagok is voltak a keretben, de összességében, hogy ha egy magyar szakembergárdát leültetnénk egy nagy kerekasztal mellé, és feltettük volna azt a kérdést, hogy kiket válogattak volna be szívük szerint a mostani keretbe, akkor valószínű, hogy maximum egy kivétellel mindenki ugyanezt a keretet javasolta volna” – nyilatkozta a Sport24-nek Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda-szövetség szakmai igazgatója.

 

A több okból is kényszerű fiatalítás úgy tűnik, egyelőre nem vezetett eredményre, pedig a játékosok egyre többen és egyre többet szerepelnek a hazai bajnokságban és az európai kupákban.

A teljes cikket ITT olvashatja.

A nyitókép illusztráció.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek