Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Októberben kerül megrendezésre a negyedik Liszt Ünnep

Múfajok találkoznak majd Budapesten.

Október 9. és 22. között rendezik a negyedik Liszt Ferenc Nemzetközi Kulturális Fesztivált, ahol a klasszikus, valamint a kortárs zene számos magyar és nemzetközi kiválósága hallható. Fellép mások mellett Francesco Tristano, a Royal Philharmonic Orchestra és az Einstürzende Neubauten.

A Liszt Ünnep azzal a céllal jött létre, hogy a 19. század egyik legismertebb és legnépszerűbb komponistájának, zongoraművészének szellemiségét közvetítse a 21. században.

A negyedik Liszt Ünnep kínálata

Több helyszínen lesznek események, a Művészetek Palotája mellett az Akvárium Klubban, a Pesti Vigadóban, a Magyar Zene Házában és a Jézus Szíve Jezsuita Templomban is tartanak programokat. A hangversenyeken kívül irodalmi és képzőművészeti rendezvények is szerepelnek a fesztivál kínálatában.

Október 9-én az eseménysorozatot a Szent Erzsébet legendája című oratórium nyitja a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar előadásában a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Közreműködnek hazai és külföldi szólisták, a címszerepet Gabriela Scherer énekli, vezényel Vashegyi György.

Recirquel: Paradisum (Forrás: Liszt Ünnep)

Október 11-én kerül sor a világhírű Royal Philharmonic Orchestra koncertjére, október 18-án pedig a Kolozsvári Magyar Opera együttesének ritkán hallható Liszt-kompozíciókból összeállított műsora várja a közönséget.

A Liszt Ünnepre jellemző a műfaji sokszínűség, így az eseménysorozaton a könnyedebb műfajok is helyet kapnak.

A jazz, techno, elektronikus tánczene mellett érkezik az alien popra keresztelt műfajt megteremtő zenekar, az Einstürzende Neubauten, valamint a kortárs táncot a cirkuszművészettel ötvöző Recirquel, és ismét megrendezik az Isolation Budapest című könnyűzenei minifesztivált. A Liszt Ünnephez több budapesti múzeum készül saját kiállítással, és megint lesz Margó Irodalmi Fesztivál könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal.

Október 22-én tartják a fesztivál zárókoncertjét a Pesti Vigadóban, ahol fellép Martin Haselböck, az Orchester Wiener Akademie és Ránki Fülöp.

A fesztivál részletes programja megtalálható a www.lisztunnep.hu weboldalon.

A nyitókép illusztráció (Fotó/forrás: Facebook/Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)

További cikkek