Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Újjászületik a szabadkígyósi Wenckheim-kastély

Az Európai Unió 1 milliárd 500 millió forint összegű támogatását Magyarország Kormánya 1 milliárd 511 millió 500 ezer forinttal egészíti ki, így 3 milliárd 11 millió 500 ezer forintból valósul meg a szabadkígyósi kastély turisztikai célú fejlesztésének első üteme.

Nincsen olyan nemzet, amely kultúra nélkül élni tudna, nincsen olyan nemzet, amely a múlt kulturális örökségének megbecsülése nélkül jövőt tudna építeni – mondta Tuzson Bence a mintegy 3 milliárd forintból megvalósuló, turisztikai célú kastélyfejlesztés alapkőletételi ünnepségén.

Kormányzati és uniós támogatással, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében több mint 3 milliárd forintból születik újjá a szabadkígyósi Wenckheim-kastély.

A Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a szerdai alapkőletételen úgy fogalmazott, fontos, hogy gondját viseljük, felújítsuk, élhetővé és élettel telivé tegyük épített örökségünket, hiszen váraink, kastélyaink fényképek a múltról. Éppen ezért nagyon nagy felelősség egy ilyen épület felújítása, hiszen a felújítás lenyomata a ma kultúrájának és az unokáinknak üzenünk vele. Hozzátette, egy nemzet akkor válik nemzetté, ha képes a saját múltját megbecsülni. A kultúra akkor él, ha a múltból táplálkozik, és a jövőbe mutat.

Tuzson Bence kiemelte, hogy a rekonstrukció egyaránt fontos az országnak és a helyben élőknek, hiszen a megszépülő kastély komoly turisztikai vonzerővel bír majd, ami a gazdaság fejlődésére is kedvező hatást fog gyakorolni.

Az ünnepségen az értékalapú helyreállítás fontosságát hangsúlyozta a Miniszterelnökség Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos. A kastélyt érintő fejlesztéseket ismertetve kifejtette: megújul a főépület, a torony, kiállítótereket alakítanak ki és részlegesen megújul a kastélypark.

Dr. Virág Zsolt két emblematikus tárgyat, az 1875-79 között épített kastély egyik – 2015-ben a kastély pincéjében fellelt – alapkövét és a Wenckheim család kapcsolati hálóját is híven tükröző „Kígyósi vendégkönyv 1879” elnevezésű iratát is bemutatta a sajtótájékoztatón.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő emlékeztetett: a Wenckheim család öröksége túlmutat a szabadkígyósi kastélyon, hiszen a Modern Városok Program keretében mintegy 2,2 milliárd forintból megvalósuló 20 kilométer hosszúságú Wenckheim kerékpárút négy Békés megyei Wenckheim-kastélyt, a szabadkígyósit, a gyulait, a gerlait és a póstelekit köti majd össze.

Takács Árpád kormánymegbízott szerint a kastély a múlt dicsősége és a jövő reménysége, Balogh József polgármester pedig historikus napnak nevezte az alapkőletétel ünnepét.

A szabadkígyósi Wenckheim-kastély turisztikai célú fejlesztésének alapkövét Tuzson Bence a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, dr. Virág Zsolt miniszteri biztos, Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, Takács Árpád kormánymegbízott Töklincz Piroska a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési (NÖF) Nkft. ügyvezetője és Balogh József Szabadkígyós polgármestere helyezte el. Az ünnepélyes alapkőletételen a Wenckheim családot Wenckheim Karin és Wenckheim Frederic képviselték.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében összesen 39 műemlék – 20 kastély és 19 vár – újul meg. Nemcsak régi pompájukat nyerik vissza, de új funkciókkal is gazdagodnak annak érdekében, hogy adottságaikhoz igazodva megfeleljenek a kor turisztikai igényeinek. Az Ybl Miklós tervei alapján eklektikus, neoreneszánsz stílusban épített szabadkígyósi Wenckheim-kastély e nagyszabású projekt keretében születik újjá. Az Európai Unió 1 milliárd 500 millió forint összegű támogatását Magyarország Kormánya 1 milliárd 511 millió 500 ezer forinttal egészíti ki, így 3 milliárd 11 millió 500 ezer forintból valósul meg a szabadkígyósi kastély turisztikai célú fejlesztésének első üteme.

További cikkek