Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Elrajtolt és vasárnapig tart a Nemzeti Vágta Szilvásváradon

17. alkalommal rendezik meg az eseményt.

60 magyarországi és külhoni település lovasai versengenek a leggyorsabbnak járó elismerésért a Lipicai Lovasközpontban. A döntő futamokat szombaton és vasárnap tartják.

A Nemzeti Vágtára a hazai indulók mellett érkeztek résztvevők Erdélyből, a Vajdaságból, a Muravidékről, a Felvidékről is. Érdekesség, hogy a felnőtt versenyzők nem egyénileg, hanem településenként indulnak.

A szervezők gondoltak a 18 év alatti korosztályokra is. A Huszárgyerek Vágtán a 10 és 13 év közöttiek, míg a Kishuszár Vágtán a 14-17 évesek mérhetik össze tudásukat.

Pénteken rajtolt a Nemzeti Vágta

Nulladik nappal indult a rendezvény; pénteken a Nemzetközi Rendőr Lovasversenyen tíz ország lovas rendőrei mutatták meg ügyességüket. Szombaton startol az igazi megmérettetés.

Vasárnap kerül sor a Nemzetközi Futamra, ahol nyolc ország lovasai adnak számot tudásukról. Idén a nemzetközi futamokon kizárólag ötévesnél idősebb, magyar tenyésztésű lipicai lovakkal lehet rajthoz állni.

Kiegészítő programokkal is várják a szervezők a közönséget. Lesz kocsitoló verseny, méneshajtás, történelmi lovasfelvonulás, 1848-49-es csatajelenet, csikósbemutató, és fellépnek a Győri Ördöglovasok is.

A Nemzeti Vágta valamennyi hétvégi futamát és programját élőben lehet követni az m4sport.hu és a médiaklikk.hu oldalakon. A döntő futamokat vasárnap 15 órától a Duna tévécsatorna is közvetíti élőben.

Nyitókép: Akadálytugrás (Fotó/forrás: Facebook/ Nemzeti Vágta National Galop) 

 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek